Túra, Laska, Túra

Barcza Balázs
Nyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnek

Várvölgy alig több mint ezer fős kis falu Keszthelytől 15 km-re északkeletre található, a Keszthelyi hegység szélén.
A hegyekkel, dombokkal tarkított táj ihlette 2006-ban először a Várvölgyért Egyesületet, hogy túrát szervezzenek. Az azóta hagyománnyá vált rendezvény mindig március 15-hez legközelebbi hétvégén kap helyet.
A nagy napon reggel már gyülekeznek a csapatok, gyerekek, felnőttek egyaránt. Ez amúgy érthető módon a szervezők kérése is, hogy minden gyerek csapattal legyen legalább egy felnőtt kísérő. A csapatok térképet kapnak, ami alapján az adott útvonalon meg kell találniuk az állomáspontokat, ahol néha vidám, ügyességi, néha nehezebb, gondolkodtató feladatok várják őket.
Miután mindenki célba ért általában már késő délután van. Eredményhirdetés után estig tartó lazítás, beszélgetés, mindenki a maga megmaradt „útravalóját“ kínálgatva.
Negyedik éve kerül megrendezésre a tavaszi Várvölgy Túra mintájára júliusban, az Éjszakai Túra. A szervezők, a menetrend ugyanazok, viszont az állomáspontokon már ijesztőbb, vagy akár pikánsabb feladatokkal is találkozhatunk.
Mindkét eseményt a Várvölgyért Egyesület és szűkebb családi, baráti köre hozta létre önerőből, valamint néhány helyi vállalkozó felajánlásainak segítségével. Több forrást nem is igényel, hisz a legnagyobb költséget a csapatok díjazása jelenti.
A program egyre nagyobb népszerűségnek örvend, sok a helyi és környékbeli visszajáró csapat, és ők is egyre több túrázni vágyót hoznak magukkal.
A Laska fesztivál a hagyományos falunapból nőtte ki magát. Ennek oka, hogy a Laska, mint hagyományos Várvölgyi étel bemutatása került a középpontba. Hogy valóban fesztivál hangulat legyen, arról a kora délutántól kezdve fellépő helyi és vendég művészek gondoskodnak. A programot rendszerint bál zárja, de előtte az est igazi fénypontja minden évben a falu saját alternatív rockot játszó, és méltán egyre népszerűbb zenekara, a Jóindulat.
A fesztivált az Önkormányzat szervezi, főként pályázati források bevonásával, de természetesen a helyiek is sokat tesznek hozzá.

See video
Nyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnek