Pályázati felhívás - Virtuális Falu 1+1 Program – vidéki ifjúsági közösségek hálózatban!

Nyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnek

A Fiatal Gazdák 2012-ben indították a Virtuális Falu Programot a Második Hullám Vidéki Ifjúsági Szövetséggel együttműködve. Az elsősorban demokrácia és közösségfejlesztő program abból indul ki, hogy jól működő helyi közösségek nélkül a vidéki települések elveszítenek egy lehetőséget, amely a fejlődésükhöz szükséges. Így többek között forrásoktól, beruházásoktól, egyéb fejlesztésektől zárhatják el magukat, hiszen egyes támogatásokat civil szervezetek érhetnek el. A helyi közösségek is igénylik természetes módon az utánpótlást, a megújulást, hogy azokban fiatalok is részt vegyenek. A Virtuális Falu Program a szándékot, a közösségi életben való részvétel szándékát erősíti meg a résztvevőkben. Ezen túl felkészíti őket arra, hogy egy vidéki civil szervezet életében hasznos munkát tudjanak végezni. Két év után a programba új résztvevők is bekapcsolódhatnak, a cél egy szélesebb, vidéki ifjúsági közösségekből álló hálózat létrehozása, elindítása.

A Programnak része több képzési alkalom (április 17-19., július 1-5., szeptember 5-6., november 27-28.) országos esemény, (május 8.) és a résztvevők által szervezett helyi műhelytalálkozók október folyamán. A képzéseken elsősorban a civil szervezeti tevékenység helyi szintű kiterjesztéséhez kapnak segítséget a résztvevők. A programnak további kiemelt célja, hogy a hamarosan megnyíló, civil szervezetek számára is elérhető források felhasználására is ösztönözze, felkészítse a résztvevőket és a mögöttük levő civil kezdeményezéseket. A program során, a képzéseken túl, minden újonnan érkező résztvevő kapni fog egy segítőt (mentort), aki a program korábbi résztvevői közül kerül ki.

A programba 18-30 év közötti, vidéki településen (falu, falu méretű kisváros) élő fiatalok jelentkezhetnek. Olyan fiatalok jelentkezését várjuk, akiknek van valamilyen civil szervezeti vagy közösségi háttere, tapasztalata. A programban a részvétel ingyenes. A résztvevőknek a képzésekkel kapcsolatos útiköltséget kell részben vagy egészében vállalni. A részletes projekt leírás és a jelentkezési lap alább letölthető.

Jelentkezési határidő: 2015. március 13.

A jelentkezők közül személyes meghallgatás után kerülnek kiválasztásra a résztvevők. A meghallgatás 2015. március 21- én (szombat) lesz, Budapesten.

További információ: AGRYA Call Center 06 1 2704874, virtualisfalu@agrya.hu, www.mhvisz.hu

Letölthető dokumentumok

virtualis_falu_1_1_felhivas_.pdf 233 kB pdf
vf_jelentkezesi_lap_2015.doc 25 kB msword
Nyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnek