FÜLÖP jeles napjai

Szabó Gergő
Nyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnek

 

 

A falu rténelme:
Szülőfalum Hajdú-Bihar megye peremterületén, Debrecentől 37km-re helyezkedik el, Románia és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye szomszédjaként.

A középkorban Szatmár megyéhez tartozó település első írásos megemlítése 1325-böl való a Balogsemjén nemzetség Kállai ágának birtokaként.
1952 ben tárták fel a XIV. század elején épült templomának alapjait a Brumi-tanya lelőhelyen. A település elnéptelenedése 1476 előtt kezdődött, később évszázadokon át puszta helyként, illetve a legújabb korokban Nyírábrány külterületi lakott helyeként ismert.
1946 április 1-én alakult és lett önálló település, Nagyfülöp ideiglenes elnevezéssel, 1948-tól már Fülöp név alakban szereplő település, 1950. évi közigazgatási átszervezés után immár Hajdú-Bihar megyéhez tartozó önálló tanácsú község.
1978-ban elveszítve önállóságát nagyközségi közös tanácsú társközségi jogállást kapott, közigazgatásilag ismét Nyírábrány irányítása alá került.
Függetlenségét hosszas huzavona után 1988-ban kapta vissza.


Napjaink:
A helyi társadalmi élet csúcspontját évről, évre a falunapunk jelenti véleményem szerint. Mindig hatalmas pezsgést hoz ez az esemény. Általában egy szombati nyári napon tartatik, de vannak alkalmak szerencsére mikor kicsivel többről is szólhat egy ilyen rendezvény. A LEADER program keretében támogatást nyertünk egy helyi kulturális, gasztronómiai fesztivál megszervezéséhez is.


Érmelléki Gasztronómiai Fesztivál  
Három napos Érmelléki Gasztronómiai Fesztiválnak adott otthont községünk 2011. július utolsó napjaiban. A rossz idő ellenére is nagy érdeklődés kísérte a rendezvénysorozatot, sokan ellátogattak Fülöpre a környező településekből, sőt határon túlról is.
A július 29-i programok a Bánházi-horgásztónál kerültek megrendezésre, így a horgász- és halcsataverseny, az Érmellék gasztronómiájával, történelmével és vizeivel kapcsolatos szakmai előadások, néptáncosok és népdalkörök fellépései, majd végezetül a vendégek „megmozgatását” célzó nótaest és táncház.
A szombati nap egy „hagyományos” falunap hangulatában telt: kispályás labdarúgás, főzőverseny, lovasbemutató, valamint neves fellépők zenés produkciói szórakoztatták a fülöpi sportpályára látogatókat. A programokat az est végén látványos tűzijáték zárta.
Július 31-én Érmelléki Éléstár Kiállítás fogadta a Művelődési Házba érkezőket, melynek keretében számos étel- és italkülönlegességet kóstolhattak a vendégek. A gasztronómiai programmal párhuzamosan népi táncos és zenés fellépéseket is megtekinthettek a jelenlévők – immár a megújult, megszépült nagyteremben.
A vasárnapi nap -, s ezzel az érmelléki rendezvénysorozat is – nagyváradi vendégjátékkal zárult.


Bezzeg Fesztivál
Településünkön, 2012. február 4-én hatalmas sikerrel lezajlott a Bezzeg Fesztivál zárórendezvénye.
A fesztivált a Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesület szervezte. A rendezvény valójában
öt település, Nyíracsád, Bocskaikert, Bagamér, Újléta és Fülöp megmérettetése volt. A falvak három
kategóriában versenyeztek: helyi termékek, alkotások bemutatása; helyi művészeti csoportok bemutatkozása;
helyi ételspecialitások elkészítése. 10 fős zsűri értékelte és díjazta a települések bemutatkozását. A zsűri elnöke
Szőllős Sándor, Bocskaikert polgármestere volt. A rendezvény napján, délelőtt, az általános iskola igazgatónője,
Popovics Ferencné, kolléganői segítségével, kézműves foglalkozást tartott a gyerekeknek. A mókás játszóházat
Hideg Imre vezette. Ezt követte a helyi termékek, alkotások bemutatása, szintén igazgatóasszony közreműködésével.

Büszkék lehetünk magunkra, hiszen kis falunk apraja-nagyja kitartó munkával, nagy szorgalommal; időt, energiát nem sajnálva; a kemény és zord időjárás ellenére; együtt, szeretettel, közös erővel, összefogással a legnagyobb elismerésben részesült, nem csak a zsűri által. Mi vehettük át a Bezzeg-kupát! Természetesen a versenytársakat is jutalmazták mindhárom kategóriában, hiszen minden közösség a legnagyobb erőfeszítéssel vetette bele magát a megmérettetésbe.

 

 

CIVIL SZERVEZETEINK


Polgárörség: mely jelen formájává 1998ban alakult. Hellyel-közel 50 fős létszámával igyekszik segíteni a település mindennapjai során felmerülő problémákban.


A nagy múltra visszatekintő helyi Önkéntes Tűzoltó Egyesület 2009. márciusában alakult újjá. Tagjai zömében az önkormányzata dolgozóiból tevődnek ki, hiszen vonulás alkalmával ők érhetők el a legrövidebb időn belül.


Pezseg az élet a fülöpi Nyugdíjjas klubban is! Fülöp érettebb korosztálya is igényli a közösségi létet, jókat beszélgetnek egymással, kikapcsolódnak, és nem mellékesen még csigatésztagyúrással is foglalatoskodnak, mely a falu rendezvényein kerül vagy elfogyasztásra, vagy eladásra. Tartunk idősek napját is, ami május utolsó hétvégéjén kerül megrendezésre. Ekkor egy ünnepi műsorral egybekötött, ünnepi vacsorával vendégelik meg településünk időseit.


Érdekes módon településünkön a néptánc is inkább az éretebb korosztályt vonza igazán. Felnőtt néptánckörünk van, melynek aktuális tagjai szinte kivétel nélkül felnőtt fejjel, előzetes ismeretek nélkül vágtak neki az önkifejezés eme formályának, sikeresen.


A fülöpi Piros Mályva Népdalkör már 33 éve jelen van a település életében, nem csekély sikereket felmutatva. Hétszeres országos aranyminősítés, kétszeres Aranypáva díj birtokosai. 2010 ben Nívó díjat érdemeltek ki, míg most legutóbb a „Népek tánca, népek zenéje” versenysorozatban szereztek első helyet. Ezuton is Gratulálunk Nekik!
Remélem minden olvasómban felkelltettem a kíváncsiságot községem iránt. Sok szeretettel várunk minden kedves idelátogatót. Községünkről részletesebb információkat és aktuális híreket a www.fulopkozseg.hu honlapon olvashatnak az érdeklődők.

Nyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnek