Algyő: Európai Uniós beruházások, civil szervezetek

Torma Tibor
Nyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnek

A feladat teljesítéséhez Herczeg Józseffel, Algyő polgármesterével és Juhász Zsolttal, a fejlesztési csoport vezetőjével készítettem interjút. Továbbá a polgármesteri beszámolók, pályázat összesítők anyagából merítettem még információkat.

Polgármester úr beszámolt arról, hogy az önkormányzati rendszer átszervezése a többi településhez képest hasonlóan érintette Algyőt is. Nehézségeket okozott több területen is, ám ezek orvoslatára különböző megoldásokat vezettek be. A jövőre nézve is további megoldások keresése a fő feladat, alkalmazkodva az országos változásokhoz, előírásokhoz.
Algyőn, több mint 100 vállalkozás működik, a kisebb családi vállalkozásoktól a nagyvállalatokig. Legnagyobb, amelyik a település földrajzi adottságaihoz kapcsolódik, a MOL. Jelenleg 600 főt foglalkoztatnak. Algyőn található a Prímagáz Zrt. egyetlen pébégáz töltőüzeme, ahol kb. 100 fő foglalkoztatott van.
Településünkön nagy számban vannak jelen a civil szervezetek. Polgármester úr Bennük látja a faluközösség erősségét. Aktívan részt vesznek a nagyrendezvényeken, számos saját programmal színesítik Algyő életét. Tovább a település fejlesztésében is nagy szerepük van. A civil szervezetek száma, egyesületek, alapítványok együtt jelen pillanatban több mint 30.
A legfontosabb szervezetek a következőek:

Algyői Faluvédő Polgárőr Egyesület
Algyői Gazdakör
Algyői Kerecsen Egyesület (AKE)
Algyői Kormorán Horgászegyesület
Algyői Lovasklub
Algyői Nőegylet
Algyői Sportkör
Algyői Szőke Tisza Nyugdíjasklub
Fiatalok Egy Élhetőbb Környezetért Közhasznú Egyesület
GYEVI ART Kulturális Egyesület
Magyar Tartalékosok Szövetsége Közhasznú Egyesület Csongrád Megyei Szervezete / Algyői Klubja
Móra Ferenc Népszínház Közhasznú Egyesület
Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete Algyői területi Csoportja
Ősgyeviek Baráti Köre
DINAMIX ifjúsági Kerekasztal
Algyő Fejlődéséért Alapítvány
Algyői Általános Iskola Alapítvány
Boldog Gyermekkor Alapítvány

Tevékenységi körükre már az elnevezésük is utal. A teljes lista a pontos adatokkal, elérhetőségekkel, tevékenységi körökkel a következő címen érhető el: http://www.algyo.hu/algyo.php?id=8

Juhász Zsolttal az EU támogatással megvalósuló pályázatokról beszélgettem. Az elmúlt években, nagymértékben szerepet játszottak településünk fejlesztésében az Európai Unió által kiírt, és megnyert pályázatok.

ISKOLA ÉPÍTÉS
Algyői Fehér Ignác Általános Iskola
Az új általános iskola építése 2010 februárjában kezdődött és 2011. május 2-án fejeződött be. Algyő legnagyobb beruházása során felépült egy 16 tantermes iskola szaktantermekkel és a ’C’ típusú tornacsarnok. Az épületkomplexum főbb helyiségei és adatai: 16 tanterem, 6 szaktanterem, 488 négyzetméteres aula, 222 négyzetméteres (100 fős) étterem, 300 adagos melegítő konyha és büfé, 1310 négyzetméteres tornacsarnok és lelátó, 50 db parkoló és 120 db kerékpártároló. Az új iskola hasznos alapterülete: 6075,97 négyzetméter. Az épület homlokzatán a tudást szimbolizáló bölcs bagoly, Kligl Sándor szobrászművész alkotása tekinthető meg. Bekerülési összeg: 1 milliárd 700 MFt.
Az önkormányzat 2011. I. féléves gazdálkodásáról elmondható, hogy a rendelkezésre álló pénzeszközök és a beérkező adóbevételek az Önkormányzat I. félévi működését fennakadás nélkül biztosították, a felhasználásra nem került szabad pénzeszközök lekötésre kerültek. A gazdálkodás átlátható, tervezhető. Az önkormányzat 900 MFt hitelállományát rendben kezeli.

ÖSSZEKÖTŐ ÚT ÉPÍTÉSE
Ez az útszakasz a Szabadidőközpont és a Mol ipartelepi utat köti össze, kiváltva, hogy a kamionforgalom ne a településen keresztül haladjon át. Beruházás teljes összege 165 millió ft, támogatás összege 100 millió ft.

POLGÁRMESTERI HIVATAL- ÓVODA- ESZI akadálymentesítése.
3 épületben zajló átalakítás összes költsége 20 millió forint, ebből 90% a támogatottság.

TÉRKŐ ELEMGYÁRTÓ ÜZEM LÉTREHOZÁSA
Az Önkormányzat egy csarnokot épített a Kuktor közben, mely helyet ad a Gyeviép Nkft. által üzemeltetett térkő elemgyártó üzemnek. A település járdaprogramjának megvalósításához olcsóbb alapanyag előállításával több járdaszakasz kiépítésére ad lehetőséget. Bekerülési összeg: 25,5 MFt.

HOMLOKZAT FELÚJÍTÁS
LEADER pályázatból, Polgármesteri Hivatal, Tájház, Szolgáltató ház homlokzatának felújítása megtörtént. Továbbá a Könyvtár homlokzatát is felújították a következő munkaszakaszban.

TÉGLAGYÁRI TÓ REKULTIVÁCIÓJA
A beruházás során elkészült a Téglagyári tó csapadékvíz átemelő műtárgy 2 db szivattyúval és a rendszer elektromos ellátásának kiépítése. A beruházás az új iskola és környezete csapadékvíz kezelésére és befogadására szolgál. A tó rekultivációja által a természeti környezettel összhangban megvalósult a pihenőtó és táj rehabilitáció, növelve ezzel a tájesztétikai értéket és az oktatási programba való hatékony illeszkedést. Bekerülési összeg: 21 MFt.

TÉGLAGYÁRI TÓ: JÁRDA ÉPÍTÉS ÉS FÁSÍTÁS
A 2011. évben rekultivált Téglagyári tó további fejlesztését hajtotta végre az Önkormányzat, a tó köré térburkolatos járda, közvilágítási hálózat kialakítása, padok és hulladékgyűjtők kihelyezése történt meg. A terület fásítása is elkezdődött, szomorúfűz, és nyírfa került telepítésre.
Költség: 13,8 millió Ft

TÁMOP pályázatból megvalósult az iskola és óvoda dolgozóinak továbbképzése, a munkafolyamatokhoz szükséges eszközbeszerzések, illetve egy oktatási programcsomag elkészítése is.
Összes költség 32 millió forint, 90%-os a támogatottság.

A Magyar- Román Határmenti Együttműködés keretei között Újváron, településünk testvérvárosában a két település lakói számára táborok valósultak meg.
Összes költség 30 millió forint, 95%-os a támogatottság.

FOLYAMATBAN LÉVŐ FEJLESZTÉSEK

BŐLCSÖDE BŐVÍTÉSE
Új épületrész kialakítása, illetve az eddig elkészült épület bővítése egy új csoportszobával folyamatban van.
Összköltség 35 millió forint, 90%-os a támogatottság mértéke.

NAPELEM TELEPÍTÉS
Polgármesteri Hivatal, Óvoda, Bölcsőde áramellátását biztosítja a jövőben, a project 2013 júniusában fejeződik be. Az összes költség 60 millió forint.

MAGYAR-SZERB ISKOLAI PÁLYÁZAT
Az Algyői Fehér Ignác Általános Iskola újvidéki iskolákkal együttműködve egy oktatási programcsomagot készít el, 1-1 tábor megvalósít mindkét országban, illetve az iskolában megújuló energiaparkot alakít ki (szélgép, vízgyűjtő, stb.). A project 2014 áprilisában zárul.

Az EU támogatásból megvalósuló beruházásokon kívül további pályázatokból is forráshoz jut településünk, számos egyéb fejlesztés is megvalósult az évek során:
- Lakópark kialakításához elektromos ellátás
- Járdaépítések
- Zöldség-gyümölcs elárusító hely kialakítása a Fazekas utcában
- Templom díszvilágítás
- Csapadékvíz elvezető rendszer folyamatos karbantartása
- Régi hulladéklerakó rekultiváció
- Borbála fürdő kültéri ülőmedencéje
- Lovaspálya kialakítása
- Közvilágítás fejlesztése
- Alkotóház kialakítása
- Ifjúsági klub átalakítása
- Sátorhelyek kialakítása a Szabadidőközpontban

Herczeg József a munkálatok során felmerülő problémákat látta a megvalósítások során nehézségnek, ám ezeket gyorsan, szakszerűen megoldották. A nyertes pályázatokat, a forrásokat látta pozitív tényezőnek. A projektek megvalósulása Algyő fejlődéséhez nagymértékben hozzájárultak.

Nyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnek