Önszerveződő közösségek az Ipoly mentén

Vfp_Admin
Nyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnek

A Sugárkankalin Turisztikai Egyesülettel már az előző évben megismekedhettem a kutatás kapcsán. Az egyesület főkoordinátorával egy jó kapcsolatot sikerült kialakítanom, Pásztor Ildikóval. Örömmel fogadtam, hogy a tavalyi régiós konferenciákra elfogadta a meghívásom és egy előadás keretében bemutathatta Sugárkankalin életét és tevékenységeit.

Pár héttel ezelőtt ismét felkerestem, az induló Vfp 1+1 program kapcsán, kerestem aktív közösségi fiatalokat. Ekkor hívott meg a Szentén tartott II. Szakmai műhely találkozójukra. A találkozó megnevezése a "Önszerveződő közösségek az Ipoly mentén".

Megismerkedhettünk a Maszlik családi gazdasággal, ahol a tejelő szarvasmarha tenyésztés és növénytermesztés mellett már évek óta saját tejkészítményeiket árulják kistermelőkként.

Ezután a megjelent civil szervezetek egy-egy kis előadásban bemutatták a tevékenységeiket. 

Így kaptam én is lehetőséget, hogy bemutathassam az Második Hullám Vidéki Ifjúsági Szövetség és a Virtuális Falu Program előnyeit és tevékenységét az egybegyűlt civil szervezetek vezetőinek és az érdeklődőknek.

Egy nagyon jó hangolatú baráti légkörben mesélhettem a programunkról és magáról a vidéki fiatalokat érintő közösségfejlesztésről.

Itt elérhető a Sugárkankalin Turisztikai Egyesület honlapja és Facebook elérhetősége.

http://sugarkankalin.hu/

https://www.facebook.com/pages/Sug%C3%A1rkankalin-Turisztikai-Egyes%C3%B...

 

Nyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnek