Agyfrissítés 3 nap alatt

Anonymous
Nyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnek


Újabb VFP programon vehettünk részt a hétvégén, ahol az Európai Unió megalakulásán keresztül a társadalmi problémákon át dzsungelharcokról is hallgathattunk előadásokat.
A reggeli gyülekező után busszal közelítettük meg a Révkomáromban található Poklot, a szálláshelyünket. Kipakolás és ebéd után belevethettük magunkat a csapatépítő tréningbe és a feladatok tömkelegébe. Ismerkedési játékok követték egymást amivel próbálják az új tagokat is beilleszteni a csapatba illetve az emberek hangulatát oldani. Az ismerkedés után jöhetett a vacsora majd a csapat sajátos összekovácsoló tréningje. A következő napon a reggelit követően előadásokat hallgathattunk. Az Unió létrejöttének miértjéről, európai állampolgárságról, a politikai pártok szerepéről a civil szervezetekben és még sok hasonló témájú beszédet figyelhettünk meg. Személy szerint nekem a Bauer Béla által készített bemutató tetszett a legjobban. Sokkoló tények és elgondolkoztató kérdések záporoztak felénk. Döbbenetes volt hallanunk, hogy a társadalmunk milyen problémákkal is küzd. Az egyre fogyatkozó fiatalságból egyre többen szeretnének egyetemen tanulni, így az elit oktatás mára a tömegoktatás szintjére süllyedt. A nők többsége a szülést manapság 40 év felett tervezi így 10 gyerekből 3 születhet genetikai betegségekkel betegen. Ezen és még hasonló adatok mellett a kedvencem a kivándorlás témaköre is előkerült. A média illetve a vezetőnk szerint Magyarország fele kivándorolt a szomszédos vagy távolabbi országokba. A statisztikai adatok viszont közel sem ezt mutatják. A statisztika szerint Magyarországon a kivándorlók száma 4,33%, míg Ausztriában több mint Magyarországon, Romániában 60% Albániában pedig 120%. Persze a média állításait ellenőrizhetnénk különböző webszájtokon keresztül, esetleg angol, német vagy más nyelvű internetes híroldalakon keresztül, ha tudnánk idegen nyelveken olvasni. Míg az 1900-as években természetesnek számított három idegen nyelv ismerete, addig manapság az egyetemisták 20-30%-a nem kap diplomát, mivel nincsen egy idegen nyelvből sem vizsgájuk. Persze ez legyen az Ő problémájuk. Az előadásokat követően vita teret kaptunk, ahol az ötleteinket, felmerült kérdéseinket megbeszélhettük. A következő napon médiáról tanulhattunk. Ismeretink bővítése után értékeltük a hosszú hétvégét.
Az én értékelésem szerint van még nekünk is hova fejlődnünk, nemhogy a világnak illetve az országunknak. Én mindenestre várom az újabb „agyfrissítést”.

Nyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnek