Ifjúsági műhelytalálkozó volt Szankon

László Anita
Nyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnek

Az Agrya és a Második Hullám Ifjúsági Szövetség szakmai segítségével, és az Erasmus + program pályázati támogatásával ifjúsági műhelytalálkozó volt október 17-én a szanki Művelődési Házban. Az esemény oldott hangulatú, kávézó jellegű beszélgetésekből állt, és céljául tűzte ki, hogy felszínre kerüljenek az ifjúságot érintő problémák, megoldási javaslatok. Együttműködések alakuljanak ki, és megerősödjön a helyi ifjúsági közösség. Az eseményen az önkormányzat, a Művelődési Ház, a Mini Club és az OBSE képviselői jelentek meg. Sajnos fiatalok, akiknek az érdekében jött létre a fórum, csak ketten voltak jelen a találkozón. A félig strukturált beszélgetések két témára irányultak. Hogyan lehet a Művelődési Ház programjait és szolgáltatásait, illetve a helyi sportolási lehetőségeket és a sportmérkőzéseken való részvételt vonzóbbá tenni a fiatalok számára.
Abban minden résztvevő egyetértett, hogy a Művelődési Ház és Mini Club kínálatát sikerült fiatalossá tenni, az infrastrukturális feltételek teljesen adottak egy sokszínű ifjúsági, közösségi élethez. Sajnos vannak olyan vendéglátóhelyek, amelyek egyre agresszívabb üzletpolitikát folytatnak. Szerencsére a Művelődési Ház olyan feltételekkel rendelkezik, amellyel más helyek nem, nyitott a fiatalok felé, szívesen fogadja a programötleteket, segít azok megszervezésében. Ezt az együttműködést fejleszteni hosszú és nehéz folyamat. A résztvevők megegyeztek abban, hogy a fejlődéshez már általános iskolás korukban meg kell nyerni a fiatalokat a Művelődési Ház számára. Olyan programokat kell nekik nyújtani, hogy a Művelődési Ház közösségi tere az életük természetes részévé váljon, mire elballagnak és szabadidejükben szívesen térjenek vissza idősebb korukban is.
A másik felvetett probléma a labdarúgó mérkőzések alacsony nézőszáma volt.A régi futballmeccsek olyan ünnepek voltak, mint egy majális, amelyen a lakosság fele kint volt, de sajnos az érdeklődés csökkent. Idén nagyon jól teljesít a szanki futball csapat, kilenc mérkőzésből összesen egy vereségük van, tehát okkal lehetünk büszkék rájuk. Szeretnék, ha egyre többen mennének ki a meccsekre, egyre többen bíztatnák őket, hiszen megérdemlik a támogatást, és emellett egy jó hangulatú közösségi program részesei lehetnek a résztvevők. A Művelődési Ház dolgozói megígérték, hogy gyerekprogramokkal segítenek a programkínálatot színesebbé tenni.
A találkozón sajnos nem igazán születtek olyan javaslatok, melyeket velük közösen valósíthatnánk meg. A célok ettől függetlenül változatlanok, és a szanki Művelődési Ház szakemberei továbbra is szívesen fogadják a szanki fiatalokat érintő probléma felvetéseket és megoldási javaslatokat.

 

A műhelytalálkozót szervezte és az összefoglalót készítette: Tóth-Deme Anett

Letölthető dokumentumok

hír-cikk.jpg 157.28 kB jpeg
Nyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnek