Kérdeztem... :)

Kispéter Anett
Nyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnek

A múlt hét mozgalmasan telt...


Hétfőn elsőként a Domaszéki Élhetőbb Faluért Közhasznú Egyesület elnökével készítettem interjút. Jó volt hallani, hogy milyen sok rendezvényt szerveznek, pályázatot írnak. Ez után a plébánia képviseletében a régi hittanos tanárnőmet kérdeztem. Kiderült, hogy azóta mennyi programmal szélesedett a skála. Majd hazafelé beugrottam a könyvtáros nénihez, aki sokat mesélt a régi közösségi életről, amiről korábban nem is tudtam. Majd a nap zárásaként Domaszék alpolgármesterével beszélgettem, aki aktív részese a közösségformálásnak, több egyesületnek tagja is, így nagyon jól átlátja a helyzetet. 
Kedden délután a Domaszéki Judo Ifjúsági Sportegyesület képviselőjét faggattam, aki beszélt a közösségük sikereiről, illetve, hogy a judora járó gyerekek milyen elhivatottak a sport iránt. Ez után a polgármester úr válaszolt a kérdéseimre, aki nagyon tárgyilagosan beszélt a település közösségeiről, az aktivitásról és arról, hogy az egyesületek többségével jó kapcsolatot ápolnak, segítik egymás munkáját.
Szerdán a reggelt a Domaszéki Általános Iskola és Művészeti Iskolában kezdtem az igazgatónővel. Ő szegediként régóta tanít itt, így nagyon jól ismeri a település lakóit, illetve a kiköltözők helyzetét is igazán át tudja érezni. Délután a Domaszéki Családok Klubjának vezetőjével gondolkodtunk a témában és a lehetséges megoldásokon.
Hétvégén a Domaszéki Falunapok alkalmával találkoztam a Domaszéki Ifjúsági Önkormányzat ifúsági referensével, illetve Magyar Annával, országgyűlési képviselővel, a megyei közgyűlés elnökével, aki szintén domaszéki. Ő egy új szemszögből világított rá a témára.

Köszönöm, hogy rendelkezésemre álltak és segítettek a feladat megoldásában! 

Nyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnek