"Számomra fontos a közösségi élet"

Vfp_Admin
Nyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnek

"Számomra fontos a közösségi élet, és az összefogás, ezért izgalommal láttam neki az interjúk készítésének.  A kutatás során felkerestem a helyi polgármestert, egy egyesületi vezetőt, és egy vállalkozót. Mindegyiküknek ugyanaz az célja, még ha más szemszögből is látják a dolgokat. Tapasztalataim szerint az embereket/közösséget meg kell mozgatni, és cselekvésre kell buzdítani, mert általában „a sült galambot várják”. Az igazi csapatmunkához nem csak egy ember kell, hanem mindenkinek bele kell adni a saját tudását. Arra, hogy közösségben, és együttműködésben éljünk, még rá kell vezetni az embereket, mert sajnos egyre nagyobb hangsúlyt kap az „ÉN” a „MI” helyett. Remélem a VFP során szerzett tapasztalatok segítségével a helyi közösségben segíthetek egy igazán hatékony közösségi élet kialakításában."

Virág Anita

Nyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnek