Virtuális Falu Program - Első találkozó

Virág Anita
Nyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnek

„A sikeresség legegyszerűbb receptje, ha azt az energiát, amellyel a kudarcaidat magyaráznád, a megoldás keresésére fordítod. Örülj, hogy egy olyan országban nőhettél fel, amely rákényszerített a találékonyságra, mert így a világon bárhol könnyen feltalálhatod magad.” (Máté Bence)

Örömmel láttam a pályázati felhívást, mely a Virtuális Falu Programba való jelentkezésre hívja fel a fiatalok figyelmét.  Mivel én is szeretek a kis falumban tenni a közösségért, ezért úgy gondoltam jelentkezem. A meghallgatás is nagyon pozitív élmény volt a számomra, úgyhogy nagyon boldog voltam, mikor megkaptam a visszajelzést, hogy sikerült bejutnom.
Nem igazán voltam vele tisztában, hogy milyen lesz az első három napos találkozó, de már nagyon vártam. Volt bennem, mint „új tag” egy kezdeti megilletődöttség, de a „régi” csapat tagjai és a trénerek is kivétel nélkül azon voltak, hogy hamar beilleszkedjünk. Ennek köszönhetően már az első nap szuper hangulatban telt el. A csapatépítő tréning teljesen felszabadultan zajlott.
A szombati nap elég eseménydús volt. Érdekes, és lényegre törő előadások sora várt ránk. Az különösen tetszett, hogy mi is részesei lehettünk a képzésnek. Szabadon, és őszintén tehettük fel kérdéseinket, amikre közvetlen, nyitott választ kaptunk, nem úgy, mint anno az egyetemi/főiskolai előadásokon.
A képzések tematikájának főbb célja az volt, hogy megismertessék velünk, hogy milyen lehetőségek állnak rendelkezésünkre ahhoz, hogy az elképzeléseinket, érdekeinket, hogyan tudjuk közhatalmi szintre eljuttatni. Én azt vontam le következtetésként, hogy „ha a hegy nem megy Mohamedhez, Mohamed megy a hegyhez”, tehát nekünk fiataloknak kell tenni azért, hogy a céljainkat elérjük, és e célkitűzéseket magasabb, kormányzati szintre továbbítani.
A vasárnapi médiakommunikációs gyakorlatok során egy szakavatott hölgy segítségével merültünk bele, hogy milyen tömegtájékoztatós eszközökkel tudjuk leghatékonyabban felhívni a célközönség figyelmét egy adott témára, amit fontosnak tartunk. Annak, aki egy kiemelt cél érdekében több ember érdeklődését szeretné felkelteni, tisztában kell lennie azzal, hogy milyen módszerekkel tegye azt. Ennek tükrében ez a gyakorlat elsődleges szerepet játszik abban, hogy a Virtuális Falu Program eredményes legyen.
A programmal kapcsolatban kialakultak bennem bizonyos elvárások. Mindenekelőtt nélkülözhetetlennek tartottam a kapcsolatépítést, hiszen sokkal jobb közösségben megvalósítani egy kitűzött célt. Emellett a látóköröm kiszélesítésére, és új információkkal való gazdagodásra számítottam.  Ezeknek a kritériumoknak hiánytalanul eleget tett a Révkomáromban eltöltött három nap.
Összességében minden elvárásomat felülmúlták a találkozón történtek. Élmény volt olyan céltudatos, talpraesett fiatalokkal találkozni, akik hozzám hasonlóan a „vidéki életben látják a jövőt”, és szeretnének tenni is érte, hogy mások is így vélekedjenek.  Izgatottan várom a folytatást.


Virág Anita
Újlengyel

Nyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnek