Virtuális Falu Program „Újratöltve”

Csapó Zsuzsanna
Nyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnek

2012 őszén falusi fiatalok számára indult a Virtuális Falu Program. Az eredményes egy év után 2013-ban folytatódott „Újratöltve” ez a demokrácia fejlesztési program.
Az első képzési alkalomra a szlovákiai Révkomáromban került sor. 2013. november 22-én, pénteken az ismerkedésé volt a főszerep. A program régi és új résztvevői csapatépítő tréningen vettek részt. A szombati tematikus képzési nap három témakör körül forgott: Délelőtt előadások hangoztak el Európáról és a nemzeti intézményrendszerekről. Joó Kinga tanácsos az európai állampolgárságról és az európai polgári kezdeményezésekről szólt. Majd Domokos Tamás makrogazdasági kérdésekről tartott előadást.
Később a közhatalom és a civil szervezetek kapcsolatáról hallottunk. Milyen szerepet játszanak a politikai pártok a közhatalmi rendszerben? – erre a kérdésre kereste a választ Bauer Béla, a Századvég Alapítvány vezető kutatója. Gyakorlati példákat is megismertünk, hogyan vehetnek részt a civil szervezetek az önkormányzati döntéshozatalban. Majzik Balázs, az EMMI közigazgatási tanácsadója „Kormányzat és civil szervezetek kapcsolata” című előadása tovább bővítette a témával kapcsolatos ismereteinket.
Bara Zoltántól megtudtuk, hogyan működik mindez Szlovákiában.
Majd a bürokrácia dzsungelében való eligazodáshoz kaptunk praktikus információkat, szóba kerültek a civil szervezetek működésére vonatkozó jogszabályok Szablics Bálint (EMMI, Civil Kapcsolatok Főosztályának vezetője) előadásában.
  A harmadik nap médiakommunikációs gyakorlaton vettünk részt Czifra Szilviával, majd értékeltük az együtt töltött hétvége eseményeit.
A tavalyi év érdekes volt, és szívesen veszek részt a folytatásban is. Tartalmas előadásokon vehettünk részt. Rengeteg információt kaptam az előadóktól, illetve a többi résztvevőtől is. Jó gyakorlatokkal ismerkedtünk meg, máshol hogyan oldottak meg egy-egy problémát. A Virtuális Falu Program régi és új tagjai hamar összebarátkoztak. Ebben sokat segítettek a közös játékok, melyekben összekovácsolódhattunk. Jó szívvel őrzöm azóta is a képzés végén egymásnak írt személyes üzeneteket.
Ismét egy izgalmas és tartalmas hétvégét tölthettünk együtt, és újra kíváncsian várjuk a következő találkozást.

Nyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnek